Politikai eszközként használták fel, menekülne hazájából a Fradi edzőjelöltje
Robbie Keane felesége szerint már nem biztonságos Írországban maradniuk.
A közlemény szerint a telepesek támadásai „kimondhatatlan szenvedést okoznak a helyi palesztinoknak”.
Sürgős intézkedésekre van szükség a palesztin lakosságú Ciszjordániában, az ottani zsidó telepesek támadásai miatt ugyanis a helyzet kikerülhet az irányítás alól – jelentette ki az Európai Unió külügyi szolgálatának (EEAS) szóvivője szerdán. Közleményében az uniós illetékes hangsúlyozta: a
ciszjordániai zsidó telepesek „terrorizmusának fellángolása” nagyon sok polgári áldozathoz vezetett,
palesztin közösségek kényszerültek elhagyni otthonaikat. A telepesek támadásai „kimondhatatlan szenvedést okoznak a helyi közösségeknek” – fogalmazott. Kijelentette: Izraelnek kötelessége megvédeni a ciszjordániai civileket a „szélsőséges telepesek” által alkalmazott erőszaktól. Kötelessége továbbá felelősségre vonni az elkövetőket, és biztosítania az izraeli hadsereg (IDF) beavatkozását.
Ez jogi kötelezettség, teljesíteni kell!
– húzta alá.
A ciszjordániai zsidó telepesek támadásai tovább fokozzák a Gázai övezet amúgy is tragikus helyzetét, és növelik a konfliktus elmérgesedésének kockázatát, melyet minden áron el kell kerülni – tette hozzá az uniós külügyi szolgálat szóvivője. Mahmúd Abbász palesztin elnök már hetekkel ezelőtt a ciszjordániai zsidó telepesek támadásainak beszüntetésére szólított fel,
mert ezek szerinte nagymértékben felelősek az izraeli-palesztin konfliktus súlyosságáért.
Jake Sullivan, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója vasárnap egy televíziós interjúban szintén azt mondta: „teljességgel elfogadhatatlanok a szélsőséges telepesek erőszakcselekményei ártatlan civilek ellen Ciszjordániában”.
(MTI)
Nyitókép: FORRÁS: MTI/AP/FATIMA SHBAIR
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.
Irán megduplázta hadgyakorlatait, hogy erőt demonstráljon a növekvő nemzetközi nyomással és regionális fenyegetésekkel szemben.
Az izraeli védelmi miniszter kijelentette, hogy Izrael lerombolja az Irán támogatását élvező jemeni felkelők stratégiai infrastruktúráját.
Az izraeli Moszad egyik legösszetettebb titkos művelete, amelyet több mint tíz éven át terveztek, 2024 szeptemberében lépett működésbe.